Demeter Jolán története

Név: Demeter Jolán
Életkor: 64
Családi állapot: férjezett, egy lánya (40 éves), egy fia (41 éves) és három unokája van.
Foglalkozás: nyugdíjas postai tisztviselő

Betegsége: melldaganat, nyirokcsomó áttét

„Tudtam, hogy nekem a CoD tea segít, és hittem a jótékony hatásában, de a kemoterápia, és a sugárkezelés miatt gyakran kerültem mélypontra lelkileg. Ilyenkor úgy éreztem, minden erőm elfogy. Imádkoztam azért, hogy nekem belső, élő hitem legyen, és az életemet Isten kezébe adtam.”

2007 eleje óta issza a CoD teát, leletei negatívak

Jolika történetét már ismerhetik első könyvünk olvasói. Sokan csak álmodnak olyan édesanyáról, amilyen ő. Személyisége megejtően lágy, tiszta, és olyan szeretet árad belőle, amelyből jut mindenkinek. Persze főként a családját öleli körbe aggódó gondoskodásával, és szíve összes melegével. Gyermekei, és unokái Budapesten élnek, ő a férjével Sepsiszentgyörgyön, bár már nehéz lenne megmondani, hol is van az otthon. A házaspár ugyanis szinte minden idejét a gyermekeik és unokáik közelében tölti, másfél évtizede ingáznak Erdély és a magyar főváros között. Jolika hitben nőtt fel öt testvérével, s a szülői házban azt tanulták, hogy mindig a család az első. Így a saját gyermekei, és a férje mellett ¬– mint a legidősebb ¬– a négy húga, és az öccse sorsát is a szívén viseli.
Négy évig – 2002 őszétől 2006 novemberéig – élt egy csomóval a hónalja környékén, amely tapintásra érzékeny volt ugyan, az orvosok mégis rendre megnyugtatták, hogy emiatt nem kell aggódnia. Ám egy napon észrevette, hogy a kis duzzanat nem csak növekedésnek indult, de már fájt is. A szövettani vizsgálat során 2006-ban kiderült, hogy rosszindulatú sejtburjánzásról van szó, amely a nyirokcsomókra is átterjedt. Megoperálták, kivették a melléből a daganatot, és kilenc nyirokcsomót is eltávolítottak a hónaljából. Nem akarta vállalni sem a kemoterápiát, sem a sugárkezelést, gyermekei unszolására azonban mégis alávette magát. Ám az első kemoterápia után kihullott a haja, és annyira rosszul volt, hogy eldöntötte, ebből nem kér többet. Akkoriban látta a televízióban egy műsort, melyben egy gyógyult beteg mesélte el, hogy a teától felépült, és már újra dolgozik. Akkor döntötte el, hogy inkább ezt az utat választja. Gyenge volt még, a fia kísérte el a „Magunkért tesszük” ¬– Gyógyultak Klubjába. Lelkileg olyan állapotban volt, hogy csak sírva tudott elmondani néhány szót magáról. Elkezdte inni a teát, kapta a tízezer milligrammos C-vitamin injekciót, adta magának a fagyöngy kivonatot, s két hónap múlva már egyedül érkezett a klubba, ahová azóta is elmegy, ha csak teheti.
Nehezen nyílik meg, kezdetben mosolygósan, vidáman beszél, de amikor felszakadnak a lelki sebek, a könnyei is elerednek. Jolika teste meggyógyult, ám a lelkéről ugyanezt már nem mondhatjuk el. Igyekszik változni, többet törődni magával is, ám mint mondja, számukra mindig is a család volt az első. A szülői házban is ezt látta, és házassága negyvenöt éve alatt is a másokról való gondoskodás töltötte be az életét. És nincs ez másként ma sem.

– A két évvel ezelőtti beszélgetésben kevés szó esett szó a gyermekeiről, akik itt élnek Budapesten.
– A lányom 1988-ban költözött ide, férjhez ment, de a házasság nem sikerült, elváltak. Akkor még nem tudtunk jönni szabadon, de a rendszerváltás után már könnyebb volt. Átjött a fiam is, mindketten itt alapítottak családot.

– Hogyan tudtak ingázni a két ország között munka mellett?

– Én tizenkilenc éves koromtól a Postánál dolgoztam hivatalvezetőként, majd a személyzeti osztályról mentem nyugdíjba korkedvezménnyel, amikor Kata lányomnak megszületett a kislánya. A férjem imádta a gyermekeit, ragaszkodott hozzájuk. Érzékeny lelkű, figyelmes, tapintatos ember. Sokat köszönhetek neki. Felelős munkabeosztásban dolgoztam, és ő ugyanúgy szeretgette a gyerekeket, a háztartásban is segített. Ha fáradt, idegileg túlterhelt voltam, megnyugtatott. A fiam is ilyen, él-hal a lányáért, foglalkozik vele, együtt tanulnak, és soha el nem hagyná. Nekünk a család az első.

– Azelőtt volt a családjában daganatos beteg?

– Nem soha, senki. Ezért nem is vettem komolyan, amikor észrevettem, hogy megduzzadt a nyirokcsomó a hónaljamban. És az orvosok is úgy találták, hogy ezzel nem kell foglalkozni. Igaz, onkológus nem látta. Beletemetkeztem a mindennapi gondokba, mígnem 2006-ban, éppen nyaralni voltunk Görögországban, amikor észrevettem, hogy a csomó érzékenyebb lett, és nőtt is. Na, akkor már megállapították, hogy rosszindulatú daganatról van szó. A legjobban attól féltem, hogyan mondom meg a gyermekeimnek. Őket féltettem. Végül felhívtam a lányomat, aki azonnal elintézte, hogy itt műtsenek meg a Kékgolyó utcában. Mindkét gyermekem utánanézett az utókezeléseknek, és persze a kemoterápiától tartottam a legjobban. Még fiatal koromban elhatároztam egy betegség után, hogy nekem soha többet nem lesz szükségem gyógyszerekre. Saját magamat gyógyítom, és nem szedek be olyat, aminek van egy csomó káros mellékhatása. Ismertem, és gyűjtöttem a gyógynövényeket, s ha valami probléma volt, teákkal kezeltem magam.

– Amikor végül rászánta magát, hogy megmondja a gyermekeinek, hogy mi a baj, ők hogyan fogadták?

– Tartották magukat. Mellettem voltak, és erősítettek lelkileg. Senki nem esett kétségbe, és magam is éreztem, hogy meggyógyulok. Végiggondoltam, hogy nekem még élnem kell, mert a családomnak szüksége van rám. Igaz, az első kemoterápia után összeomlottam.

– Az előbb azt mondta, hogy elhatározta, semmilyen káros mellékhatással járó gyógyszert nem vesz be többé…

– Így van, de olyan nagy volt a nyomás, mindenfelé azt hallottam, hogy ez kell a gyógyuláshoz. A gyerekek rábeszéltek. Láttam, ahogy folyik belém az infúzió, és úgy éreztem, ez a méreg öl meg. A lányom ott állt mellettem, és bíztatott, kérte, hogy ne gondoljak erre. Egyet kaptam, és harmadnapra leestem a lábamról, majd kihullott a hajam is. A következőt már visszautasítottam, mert még a műtét előtt láttam a tévében egy műsort a CoD teáról. Csak akkor még nem voltam biztos magamban. Arról nem beszélve, hogy mivel én külföldi vagyok, a kórházi kezelést, a műtétet nekünk ki kellett fizetni, és a tea is egy újabb anyagi megterhelést jelentett volna. Sajnáltam, hogy saját magamra áldozzak. Szükség volt minden fillérre, hogy segítsek a lányomnak. Nem gondoltam bele, hogy ez milyen fontos nekem, és nekik is ahhoz, hogy életben maradjak. A kemoterápia után kerestem egy másik utat, amely reményt adhatott. És a döntést, hogy én a CoD teát választom, azt a Gyógyultak Klubjában hoztam meg. Utána mindjárt megrendeltük a teát, megvettük az Iskadort, és beszereztük a C-vitamin injekciót. De akkor nem volt egyszerű találni valakit, aki rendszeresen beadja. Nyolc hónapon keresztül, heti három alkalommal, intravénásan kaptam a tízezer milligrammos C Vitamint. És mellette még naponta háromezer milligrammot szedtem.

– Mikor kezdte érezni, hogy javul az állapota?

– A C Vitamintól már két hét után éreztem a javulást, és egy hónap múlva jól voltam. Ezt a leleteim is igazolták. De akkor jött egy újabb visszaesés, mert elvittek egy onkológushoz, aki szerint nekem feltétlenül kapnom kell huszonöt sugárkezelést, mivel elmaradt a kemoterápia. Újra engedtem a családnak. Huszonötöt kaptam, és akartak még hat ráadást. Ám mivel már haza kellett mennem, így sűrítették, és háromszor dupla adagot adtak. Tudat alatt éreztem, hogy nekem ez nem jó. Úgy mentem oda, hogy Istenem segíts ezt a sok káros sugárzást visszaverni, és ne ártson nekem. A mai napig nem tudom megbocsátani magamnak, hogy végigcsináltam.

– Lett valami utóhatása, következménye ennek a rengeteg sugárkezelésnek?

– Ha egy picit megerőltetem magam, begyullad ott, ahová a sugarat irányították, és azóta is érzékeny. Utána még a csontom is fájt egy évig. Ott belül szétroncsolták az egészséges szöveteket is. Most azért imádkozom, hogy ne legyenek áttétek a sugár miatt.

– Milyen tanulsággal szolgált a betegsége?

– Megtanultam, hogy el kell engednem a dolgokat, amelyeken nem tudok változtatni. Nem akarok mindent görcsösen kézben tartani, megoldani olyan problémákat, amelyekre nincs ráhatásom. Nem vállalok át lelki terheket. Elengedem a múlt fájdalmas történéseit, és próbálok előre nézni. A szeretetben a legtöbbet adom, de a gyermekeim életét nem tudom erőnek erejével boldogabbá tenni. Már nem rágódom rajta, hanem inkább imádkozom, kérem a Szűzanyát, hogy segítsen nekik. Keresem az élet teljességét a szeretet jegyében. Meglátom a fényt a szürke hétköznapokban.

– Ön mellett ott állnak az égiek, és a földiek is.

– Olyan családba születtem, ahol az édesanyám kicsi korunktól fogva a hitre nevelt, ám ez kevés a csodához. Természetesen tudtam, hogy nekem a CoD tea segít, és hittem a jótékony hatásában, de a kemoterápia, és a sugárkezelés miatt gyakran kerültem mélypontra lelkileg. Ilyenkor úgy éreztem, minden erőm elfogy. Imádkoztam azért, hogy nekem belső, élő hitem legyen, és az életemet Isten kezébe adtam. Egy idő után éreztem, hogy teljesen át tudom magam adni a hitnek, és meggyógyulok. És az a ragaszkodás, szeretet is segített, amelyet a férjemtől, a gyermekeimtől, az unokáimtól kaptam. A kis unokám hozta nekem a szobámba a teát, a vitaminokat. A fiam egyszer összeesett a kórházban, annyira megviselte a betegségem. A lányom mindvégig mellettem volt, gyakorlatilag náluk gyógyultam. A kis unokámmal elkísértek a kezelésekre, a Gyógyultak Klubjába.

– Egész életében másokért élt. Le lehet erről szokni?

– Nem hiszem. Ez belső kényszer.

– Szigorú önmagával?

– Igen, nagyon.

– Hogyan képzelné el az életét, ha csak magának, a vágyainak, és a kedvteléseinek élhetne?

– A saját rendezett, nyugodt környezetemben olvasgatnék, kézimunkáznék, festegetnék. A férjemmel együtt várnám haza a családot ölelő karokkal, határtalan szeretettel, otthoni ízekkel. Kirándulnánk együtt, mint régen, a közeli hegyek tündérszép tájain. Az igazi boldogság, a béke, és a szeretet mind bennünk van. Ez adta vissza életemet. Úgy gondolom, a gyógyulásom ajándék, a Mindenható kegyelme, és a CoD teába vetett hitem ereje. Köszönök minden emberi szót, felém nyújtott kezet. Hálás vagyok az életért, hogy ma itt lehetek.