Gajdácsi Lászlóné története

Név: Gajdácsi Lászlóné
Életkor: 65
Családi állapot: elvált, két fia (42 és 39 évesek), és három unokája van.
Foglalkozás: nyugdíjas közgazdász, adótanácsadó, könyvelő

Betegség: sclerozis multiplex, 35 éve észlelte az első tüneteket

„Az a baj, hogy nincs elég kitartás a betegekben. Azt hiszik, hogy pár hónap, vagy fél év alatt jobban lesznek. Én több mint nyolc éve készítem, és eszem az általam csak lekvárnak hívott masszát, amelynek a receptjét egy orosz doktornőtől kaptam. Emellett nyolc éve iszom minden nap a CoD teát is. Azt tapasztalom, hogy sokan megvesznek egy doboz valamit, amiről úgy gondolják, hogy használ, s ha elfogy, és nem tett csodát, abbahagyják. Még a kezelőorvosom is rácsodálkozik, milyen jól vagyok a többi betegéhez képest.”

2001 óta issza a CoD teát, szedi a C-vitamint, állapota jó, betegsége semmiben nem korlátozza ?
Sacit már ismerhetik azok, akik olvasták a 2007-ben megjelent, első könyvünket, vagy látták őt a televízióban, ahol elmondta csodás gyógyulása történetét. A gyógyíthatatlan betegségnek tartott sclerozis multiplex az agy és a gerincvelő fehérállományának gócos pusztulása következtében alakul ki, és mozgás-, vagy érzékszervi zavarokkal jár. Végtaggyengülés, ügyetlenség, merev járás, székelési, és vizelési rendellenesség, látás,- és beszédzavar alakulhat ki. Az ebben a betegségben szenvedők állapota általában folyamatosan romlik, legtöbbjük lebénul, és kerekes székbe kényszerül. Saci azonban nem hagyta, hogy a betegség eluralkodjon rajta. Gyermekei még kicsik voltak, amikor az első tünetek jelentkeztek, s mellettük tanult, dolgozott, háztartást vezetett, állatokat tartott, és persze sokat idegeskedett. Amikor kiderült, mi okozta az elviselhetetlen fejfájását, minden lehetséges gyógymódot megpróbált, amely javíthatott az állapotán, és szedte az orvosa által felírt gyógyszereket is. Kezelték többek között Kecskeméten, Szegeden, Székesfehérváron, ideggyógyászaton, szemészeten, belgyógyászaton, mikor melyik tünet jött elő. Éppen csak elmúltak a sclerosis multiplex okozta tünetek, amikor a méhtestben rosszindulatú daganatot fedeztek fel, és megoperálták. Elutazott Tunéziába, és ott átgondolta az életét. Amikor visszatért, változtatott addigi életmódján, táplálkozásán, és feladta könyvelői irodájának vezetését. A sclerozis multiplex lappangó állapota után ötven éves korában jelentkeztek újra a tünetek végtaggyengeség formájában. Ekkor szteroidot kapott, amelynek mellékhatásaként az arca megdagadt, kivörösödött, a bokáján és a lábszárán is ödémás gócok alakultak ki, és erősen szédült. Akkor már megtehette, hogy többet törődjön magával. Újra meglátogattuk Lajosmizsei otthonában, ahol a kertkapuban várt, s betegségnek nyoma sem látszott rajta.
 
– Az utóbbi időben nem romlott, inkább javult az állapotom. Nem is tudom, minek köszönhetem, hogy három éve sikerült megszabadulnom tíz kiló, ödéma okozta víztől. Ez a szteroid kúra következménye, de szükség volt rá, amikor évekkel ezelőtt előjöttek a tünetek. Volt, hogy felállni sem tudtam, tolóágyon vizsgáltak. Viszont soha nem volt se botom, se tolószékem. Ha fáj a lábam, gyalogolok. Ezt a lábfájást semmilyen fájdalomcsillapító nem enyhíti.
 
– Szerencsére az sem rontott az utóbbi években kiváló állapotán, hogy tavaly elveszítette szeretett édesanyját…
– Kilencven éves volt, és egy hónap kivételével egyedül élt a tanyán. Jó fizikumú, szívós, kitartó, jó természetű, igazi anya volt. Két lánya, négy unokája, és hét dédunokája volt. Amikor utoljára együtt volt a család, mondta, hogy ti vagytok a világon a leggazdagabbak, mert egészséges, gyönyörű gyermekeitek vannak, vigyázzatok rájuk nagyon. Azt hittem akkor, hogy nem bírom ki az elvesztését, de erőt adott a Jóisten. A kezelőorvom is vigasztalt, nehogy összeomoljak, mert abból baj lehetett volna. Mondták, fogadjam el, hiszen mindnyájan oda jutunk. Édesanyámnak szép, hosszú élet adatott meg. A temetésén összegyűlt az egész család, voltunk vagy kétszázötvenen. Nagyon ünnepélyes volt.
 
– Hogyan telnek a napjai?
– Reggel bevásárolok, utána megfőzök. Tudni kell, hogy én nem eszem meg sem a marha-, sem a disznóhúst, de a tápos csirkét sem. A családban többen gazdálkodnak, tőlük veszem a paraszt csirkét, a tojást. Sok halat és saját földünkből származó, vegyszermentes zöldséget eszem. Gondolom, ez is hozzájárul ahhoz, hogy ilyen jól vagyok. Minden ház körüli munkát elvégzek egyedül, még a zöldborsót is leszedem.
 
– Két éve említette, hogy talált egy társat. Együtt vannak még?
– Nem, mert – milyen különös az élet – neki ugyan mindkét oldalán csípőprotézist kellett berakni, engem mégsem fogadott el a betegségemmel együtt. Sokan vannak így, nem lepett meg.
 
– A válása után sokáig nem talált megfelelő partnert, s most újra egyedül maradt?
– Tizenhét éve váltam el a férjemtől. A gyerekek felnőttek, nem volt értelme együtt maradni, olyan sivár, sótlan élet volt az. Utána nem jött olyan, aki érdek nélkül szeretett volna. A szomszéd utcában lakik egy férfi, akit régóta ismerek, és nemrégiben megözvegyült, majd az egyetlen fiát is eltemette. Egyszer felhívott, hogy szeretne beszélgetni, szólni valakihez. Jól megértettük egymást, s már egy éve együtt vagyunk. Igazi társra találtam benne. Minden nap együtt ebédelünk, egyik nap ő főz, a másik nap én, majd késő estig együtt töltjük az időt, hol nála, hol nálam. Más lett az életem, és a lelkiállapotom is. Biztonságot ad, hogy ez a férfi olyan rendes, segítőkész, és mindenben lehet rá számítani. Sehová nem enged egyedül, vigyáz rám. A boldogság gyógyító erő. Tudom, hogy a régebbi tüneteim hátterében pszichoszomatikus, vagyis lelki okok álltak. Érzékeny vagyok, mindent a lelkemre veszek, egészen apró dolgok miatt is pánikba esek. És korábban sokat idegeskedtem.
 
– Jelent valami hátrányt a mindennapokban a betegsége?
– Bizonytalan a járásom, de mióta nem dolgozom, ez nem jelent hátrányt. Kicsit többet fekszem, és a lábszáramban érzek olykor izomfájdalmat, amit az orvosok nyugtalan lábszárszindrómának hívnak. De hogy mi ez, azt nem tudom, csak érzem. Ilyenkor éjszaka is addig járkálok, amíg el nem múlik. Emiatt elég rosszul alszom. De ez a napi teendők ellátását nem befolyásolja.
 
– Ismer-e sorstársakat, akikkel kicserélik tapasztalataikat, jó tanácsokat tud adni, és ösztönözni őket azzal, hogy önnek sikerült – úgymond – talpon maradni?
– Az a baj, hogy nincs elég kitartás a betegekben. Azt hiszik, hogy pár hónap, vagy fél év alatt jobban lesznek. Én több mint nyolc éve készítem, és eszem az általam csak lekvárnak hívott étket, amelynek a receptjét egy orosz doktornőtől kaptam. Most újra elmondom, mert a doktornő szerint ajánlhatom bárkinek, immunerősítő, és infarktus megelőzésére is jó. Tisztítja az érfalat, és javítja a mozgást. Egyenlő arányban ledarálok mazsolát, diót, citromot és aszalt sárgabarackot, majd mézzel összekeverem. Napi egy evőkanálnyit eszem belőle. Emellett nyolc éve iszom minden nap a CoD teát is. Azt tapasztalom, hogy sokan megvesznek egy doboz valamit, amiről úgy gondolják, hogy használ, s ha elfogy, és nem tett csodát, abbahagyják. Korábban évekig ittam a Herba Life-ot is, de az megszűnt. Még a kezelőorvosom is rácsodálkozik, milyen jól vagyok a többi betegéhez képest. És már ő is eszi a lekvárt. De az orosz doktornő az érelmeszesedés ellen is ajánlott valamit: négy felszeletelt citromot forrázzunk le, öblítsük le hideg vízzel, kicsit nyomkodjuk ki, törjünk össze négy egész fej fokhagymát, és az egészet tegyük bele két liter desztillált vízbe! Áztassuk két hétig, szűrjük le, és étkezés előtt naponta kétszer igyunk belőle fél decilitert! Amikor elfogy, áztassuk be a következő adagot! Ezt is évek óta iszom. Minden évben adatok magamnak intravénásan egy húsz darabos C-vitamin kúrát. 
 
– Van más javallata is a többi beteg számára?
– A lábfájásra nem szabad azokat a rendkívül erős fájdalomcsillapítókat szedni, inkább tegyenek egy liter vízbe egy kanál almaecetet, amivel itassanak át egy törölközőt, és azzal borogassák a lábukat!
 
– Nem találkozott, vagy beszélt olyannal, aki önhöz hasonlóan jól van?
– Sajnos nem. Sokan felhívnak, én elmondok mindent, ami nekem segített, de azt hiszik, hogy csinálnak egy húszdekás diós masszát, és utána jobban lesznek. Szerintem bármelyik sclerozisos állapota javulna, vagy legalábbis könnyebb lenne az élete, ha elég kitartó volna. Akármennyire is fáj, vagy nehéz a járás, akkor is menni kell. Itt nálunk a faluban is van több ilyen beteg, és látom, hogy elhagyják magukat, fekszenek egész nap. Pedig nem jó, ha az ember kiszolgáltatott, és ápolásra szorul. Sokkal jobb, ha van feladata, és azt – ha lassan is, de – el tudja végezni. Engem már harminc éves koromban le akartak százalékolni, de nem értem én rá arra a két pici gyermekemmel, hogy beteg legyek. És azt sem engedhettem meg magamnak, hogy kiessek a munkából. Tele voltam életerővel. Nem mondom, tragédiaként éltem meg, amikor megtudtam, hogy mi a bajom, ám fel sem merült bennem, hogy ebbe belehalok. Azt tudtam, hogy kínlódni fogok vele, és lám, még azt is megértem, hogy láthatom az unokáimat. Most is éppen keresztelőre készülünk. Nálam tartjuk az ünnepséget, a háromfogásos ebédet egyedül főzöm meg, és tejszínes-szamócás süteményt sütök.
 
– Az elmondottakból az derült ki, hogy ön sokat köszönhet kezelőorvosának, dr. Guseo Andrásnak, de mindez kevés lett volna az akaratereje és a kitartása nélkül.
– Így van, én mindig is önmagam orvosa voltam, és soha nem adtam fel. Csak ezt tudom tanácsolni másoknak is, hiszen láthatják, hogy meghozza gyümölcsét a hit, az akaraterő, és a kitartás.