Józsa Mihály története

1999 óta issza a CoD teát, a BoD cseppeket és a Vital Pluszt, leletei jók, intenzíven sportol

Mihály több szempontból is különleges ember. Egyrészt már az is csoda, hogy él. De még ennél is csodálatra méltóbb, ahogyan ezt teszi. Rá igazán jellemző a bölcs mondás, amely szerint nem az a fontos, mi történik velünk, hanem az, hogyan éljük meg. Őt nem győzte le a paralízis, a balesetek, a lelki fájdalmak, de még a Hepatitis-C sem. Olvasóink előző könyvünkből megismerhették nem mindennapos történetét.
Az egészségesen született fiú három évesen elkapta az akkoriban sokakat rokkantságra kárhoztató járványt, a gyermekparalízist, amelynek következményeképpen később kerekesszékbe kényszerült. Tizenhat évesen mesterjelölt volt sakkban. Megverte az akkori vakszimultán világbajnokot, Veres Jánost. Később, látva egy mozgássérült sportolót, úgy döntött, neki is sikerülhet. Persze példaképként ott lebegett a szeme előtt Arnold Schwartzenegger is. Elkezdte a testépítést, és az erőemelést. A beteg lába miatt többszörösen meg kellett küzdenie az első sikerért, amelyet 1974-ben ért el: az egészségesek versenyében második lett a magyar bajnokságon.
Egy évvel később egy súlycsoporttal feljebb második lett, majd 1977-ben világcsúcsot döntött fekve nyomásban. Az akkori rendszer nem ismerte el a testépítést, és mivel támogatást sem kaptak, a magyar sportolók számára elérhetetlen álom volt, hogy világversenyeken is megmérettessenek. Mihály erőfeszítése azonban meghozta gyümölcsét, hiszen – bár húzta kicsit a lábát – paralízises sorstársaitól ellentétben ő nem csak járt, de eredményes sportoló lett.
Ám 1981-ben önhibáján kívül karambolozott, és éppen a beteg lába roncsolódott össze. Megműtötték, begipszelték, de az orvosok tudatták vele, hogy soha többé nem tud majd járni. Amikor hazaengedték, még aznap több kilométer gyalogolt, és utána ezt tette minden nap. Hamarosan ismét talpra állt, és újra sportolt. Az ezt követő években elveszítette a nevelőapját, majd az édesanyját is. 1989-et írtunk, amikor egy tetőantenna szerelése közben megcsúszott, és több mint 10 méter magasból lezuhant. Eltört három bordája, de másnap már az edzőteremben volt. Éppen csak felépült, amikor egy szórakozóhelyen ököllel belevágott egy ablaküvegbe, amelynek darabjai átvágták az ujjait.
A másfél hónapos kórházi kezelés során még sebfertőzést is kapott, ezért amputálni készültek az ujjait. Ebbe nem egyezett bele, inkább a már bevált módszerhez folyamodott, és elkezdte edzeni roncsolt kezét, amely kezdetben igen fájdalmas volt, de lassan helyrejött. Alighogy túljutott ezen az erőpróbán is, amikor 1994-ben autószerelés közben felrobbant az üzemanyagtartály. A kocsi kivitte a garázsa tetejét, neki pedig összeégett a feje, és a két karja. Nagyon rossz állapotban volt, nem látott, és beszélni is alig tudott, de amint képes volt felkelni, a kórterem padlóján fekvőtámaszokat végzett. Az orvosok ezúttal is azt jósolták, hogy a kezét nem tudja többet használni.
Mihály azonban hazament, és a szobájában hozzáfogott egy galéria építéséhez, pár nap múlva pedig már súlyokat emelt az edzőteremben. Ám még ez az esztendő is tartogatott számára megpróbáltatást. Éppen karácsony előtt elhagyta a barátnője. Ott ült egyedül, és talán életében először elhagyta az ereje. Összeroppant. Úgy érezte, elég volt a sok szenvedésből. Véget akart vetni az életének. Mégis talpra állt, és mosolyogva folytatta a küzdelmet a létért, és a testi betegségekkel szemben. Csakhogy alig telt el három év, amikor 1997-ben két napon belül mindkét bátyja meghalt, majd egy vérvételen kiderült, hogy Hepatitis-C vírussal fertőződött, és csak a májátültetés mentheti meg az életét. Ehhez nem járult hozzá, hiszen a hasonló cipőben járó sortársai mind meghaltak a műtétet követően. Injekcióval kezelték, amely az izmos, viharedzett férfit ledöntötte a lábáról.
Ekkor a lánya látta a televízióban a Lemovo műsorát, hogy a CoD tea nem csak a rákos embereken, hanem a Hepatitis C-vel fertőzött betegeken is segít. Felvették a kapcsolatot a Lemovoval, és elkezdte inni a CoD teát, valamint a BoD cseppeket. Ettől hetek alatt javult a közérzete, és egy évvel később az egészségesek versenyében a magyar bajnokság harmadik helyezettje lett, 2001-ben pedig Olaszországban megnyerte a világbajnokságot. Meggyőződése, hogy a legutolsó kórházi kezelése során fertőzték meg, hiszen előtte még jó volt a vérképe. És már újra jónak mondható, köszönhetően a CoD teának, a BoD cseppeknek, és a Vital Plusznak.
Méltatlanul elhallgatott spotpályafutása trófeái nem férnek el cseppnyi lakásában. Ám a mellette lévő, edzőteremnek kialakított helyiségben beborítják a falakat az érmek, a serlegek, az oklevelek, és a fényképek. Legnagyobb büszkesége a két világbajnoki arany-, és egy ezüstérem, mégsem lebecsülendők az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmek, valamint a sok-sok kupameccsen, és hazai bajnokságon szerzett, dobogós helyért járó elismerések. Mihály emberfeletti küzdelme a betegségekkel, a sport iránti kitartó elkötelezettsége még inkább ámulatba ejtő, ha tudjuk, hogy már a kezdet sem volt könnyű számára. Édesapja 1956-ban külföldre menekült, hátrahagyva négy gyermekét és a feleségét. A szegénységben élő anya nem tudta ellátni gyermekeit, akik állami gondozásba kerültek. Mihály hét esztendőt töltött különböző intézetekben, ahol ütötték-verték, és sokat éhezett. Bátyjával többször megszöktek, de mindig visszavitték őket az intézetbe, ahol büntetés, és verés várt rájuk. Legszebb emléke a nyaranta nagymamájánál töltött két hónap, s még ma is érzi az ott kapott, kemencében sült kenyér, és az utánozhatatlan paprikás csirke ízét, illatát. Így talán érthető, hogy a sok nélkülözés mellett, amelyben ma is része van, szinte minden nap csirkeszárnyból készít magának pörköltet.

– Ön nem csak túlélte, de meg is gyógyult súlyos betegségeiből, ám az utolsó, a Hepatitis-C olyan maradandó károsodást okozott, amelyet önerőből már nem képes legyőzni. Munkát sem tud vállalni, hogy kiegészítse a kevéske nyugdíját?

– Nem. Egyrészt a kezem annyira megégett, hogy alig tudom használni az ujjaimat. Pedig imádtam a szakmámat. A Hepatitis miatt meg ingadozik a vérnyomásom. Szedtem vagy tíz féle gyógyszert, amely újabb problémákat okozott. Amikor a májgyulladás kiderült, még nem tudtam a CoD teáról, így csak a gyógyszerekre voltam utalva. Azóta azokat is igyekszem gyógynövényekkel kiváltani. Rendszeresen járok kontrollra, és az orvosok igen húzták a szájukat, amikor közöltem velük, hogy nem vagyok hajlandó beszedni az általuk felírt szintetikus gyógyszereket, és helyettük a BoD cseppekkel, meg a CoD teával gyógyítom magam.

 

– Említette, hogy a kórházat okolja a fertőzés miatt. Ezt be lehet bizonyítani?

– Papírom van arról, hogy 1994-ben, amikor az égési sérüléssel bekerültem a kórházba, még nem voltam fertőzött, és ezt az akkori májenzim vizsgálat is bizonyítja. Négy év múlva pedig kiderült, hogy már súlyos májkárosodást szenvedtem a vírustól. Ám két éve a bíróság mégis elutasította a kártérítési kérelmemet.

 

– Bizonyára arra hivatkoztak, hogy máshol is elkaphatta időközben.

– Igen, de ez hülyeség. Ha szexuális úton terjedne, akkor a barátnőm is megkapta volna. Márpedig neki semmi baja. Ő egy kórházi laboratóriumban dolgozik, ahol évente szűrik őket. Ott ismerkedtem meg vele 1995-ben, és tizenhárom évig éltünk együtt. Nem adtam fel, hogy bizonyítsam az igazamat, így most a lányommal azt tervezzük, hogy az Európai Unióhoz fordulunk, mivel a magyar állam elutasított.

 

– Hogyan telnek a napjai?

– Reggel négy órakor kelek, kitakarítok, főzök. Ha van hozzá anyag, akkor magam által tervezett, izomerősítő gépeket gyártok. Olykor edzőtermekbe hívnak gépeket javítani. Naponta kétszer egy órát edzek, délután pedig jönnek a tanítványok, akikkel szoktam foglalkozni, edzésnaplót vezetünk, figyelemmel kísérem a fejlődésüket. Az egyik lányom, és a kisebbik nevelt fiam is idejár edzeni. Vasárnaponként a nővéremhez megyek Szigetszentmiklósra ebédelni. Őt is nemrégen műtötték melldaganattal. Felnyitották, majd kiderült, hogy nem a daganatot vették ki, így újra kellett operálni. Most sugárterápiára jár.

 

– Ő is issza a CoD teát?

– Nem, mert nem hajlandó leszokni a dohányzásról. Akkor felesleges is volna innia. De különben sem inná, mert szerinte rettenetes az íze. Mit csináljak vele? Felnőtt ember. Ha nekem van valami bajom, keresem, és mindig meg is találom a módját, hogy meggyógyuljak.

 

– Olyannyira, hogy ötvenhét évesen még mindig szép sikereket ér el.

– Erőemelő világcsúcstartó voltam, jelenleg pedig szkander világbajnok, és fekve nyomásban sokszoros magyar bajnok vagyok a mozgássérülteknél, és az egészségeseknél egyaránt. Ezeket a sikereket is a CoD teának köszönhetem, hiszen tavalyig egy reklámszerződés keretében támogatta az általam létrehozott sportegyesületet. Évekig a CoD alapítvány színeiben, egész pontosan a pólójában versenyeztünk. Nagyon szeretem, a professzor urat, és nem csak azért, mert önzetlenül segít mindenkinek, hanem sportemberként is becsülöm. Neki is volt elég baja, sport közben eltörték a gerincét, évtizedek óta szenved a Dengue-láz következményeitől, és hatvannyolc évesen mégis másokat gyógyít.

 

– Az említett reklámszerződés már megszűnt?

– Igen, az alapítványnak már egy éve nincs módja minket támogatni, és az államtól sem kapunk segítséget. Próbálok szponzorokat szerezni, hogy eljuthassunk a versenyekre, de ez egyre nehezebb. A legutóbbi Európa-bajnokságra nem tudtam összeszedni egy év alatt százezer forintot. Pedig a minisztériumoktól kezdve, a legnagyobb cégeken át a bankokig mindenfelé jártam, vagy levelet írtam, de az egész országban nem akadt ennyi pénz. Amikor az átkosban világcsúcstartó voltam erőemelésben, akkor meg azért nem támogattak, mert ezt a sportot a body buildinggel együtt a kapitalista világ csökevényének tekintették. Holott szkanderből már 1952-ben világbajnokságot rendeztek. Itthon ma is inkább a látványos – főleg olimpiai – sportágakat helyezik előtérbe. A szakosztályok a politikusokon keresztül kilobbizzák maguknak a pénzt. Szerintem nem csak az utánpótlással, az élsporttal kellene foglalkozni, hiszen a mozgásnak – legyen az bármi ¬– egészségmegőrző szerepe van. Aki sportol, az nem dohányzik, nem iszik, időben fekszik le, egészségesen táplálkozik, nincs súlyfeleslege, és mentálisan is rendben van. Többek között azért tart itt az ország, mert nem áldoz a tömegsportra.

 

– Mióta él ismét magányosan?

– Tavaly márciusban lett vége egy tizenhárom éves kapcsolatomnak. Igazából ma sem tudom az okát, de már nem is érdekel. Makacs természetű vagyok, nem szaladok senki után. Ha bajom van, levezetem az edzőteremben.

 

– Azért a két, méretes kutya valamelyest enyhíti az egyedüllétét?

– Ők az én gyermekeim. Nem ők kérték, hogy idejöhessenek, én akartam, már felelős vagyok értük. És imádom őket. Az egyik staffordshire bullterrier, a másik dobermann. Mindkettő kislány. Ha néha neki vagyok keseredve, odajönnek, és megvigasztalnak.

 

– Mitől szokott nekikeseredni?

– Leginkább az bánt, hogy bár a testedzést a magam örömére csinálom, mégis szükségem volna arra a visszajelzésre, amit egy nemzetközi megmérettetés jelent. De nem tudok kijutni, mert nincs rá anyagi fedezet. Voltam persze néhány világversenyen, de úgy, hogy a szponzori pénzből csak a repülőjegyre, és a szállodára futja. Itthonról szoktam vinni az ennivalót. Legutóbb egy hétre egy kalácsot, egy kiló kenyeret, néhány konzervet, négy csomag piskótát, egy üveg mézet, és hatvan deka téliszalámit vittem magammal. Minden alkalommal dicsőséget szereztem a hazámnak, hiszen magyar mezben álltam a dobogón, és a magyar himnuszt játszották. Itthon örülhettem, ha megemlítették a nevemet. Más sportolók annyi pénzt kapnak egy hosszabb riportért, amiből én több versenyre is eljuthatnék, de nekem még soha nem fizettek egy vasat sem. Pedig mozgássérültként az egészségesek között állva versenyzek a szkander bajnokságokon, és úgy hozom el a kupát, hogy az egyik lábam nem bírja el a súlyomat. Amikor megnyertem a világbajnokságot, akkor is el volt törve az ujjam, és a bal könyököm, és két aranyéremmel jöttem haza. Karácsonykor nézem az év legeredményesebb sportolóit bemutató műsort, és egy sem volt köztük, aki dobogós helyet ért volna el. Felhívtam a sportminisztériumot, ahol azt sem tudták, hogy Magyarországon létezik szkander.

 

– Mi volt a legutóbbi sikere?

– Tavaly novemberben a CoD alapítvány és a nyolcadik kerületi önkormányzat támogatásával jutottam ki Kanadába a világbajnokságra. Itt tizennyolc induló között a hatodik lettem úgy, hogy előtte egy évvel volt egy három és fél órás könyökműtétem. Márciusban kezdhettem el újra edzeni. A versenyen az első húzásnál eltörték a hüvelykujjam, mégis kitartottam végig. Előtte pár évvel ugyanitt második voltam a kilencven kilogrammosok között. Tavaly sem fizikailag, sem lelkileg nem voltam igazán rendben, és ezúttal az időeltolódást is rosszul viseltem. Azóta nem jutottam ki külföldi versenyre. Nemrégen volt Európa-bajnokság Szlovákiában, de nem tudtam összeszedni háromszáz Eurót, hogy kijussak. Itthon fekve nyomásban és szkanderban szoktam versenyezni, és mindkettőben ma is én vagyok a bajnok. Idén áprilisban egy sokszoros magyar bajnok, és világkupa győztes, harminchárom éves srácot győztem le a fiatalok között szkanderban. Júliusban pedig aranyérmet szereztem Belgiumban, a nyílt szkander bajnokságon.

 

– Mondta, hogy negyvenezer forint a rokkantnyugdíja. Hogyan tud ebből megélni, amikor még a két „kislányról” is gondoskodik?

– Hetente kétezer-négyszáz forintot költök élelemre, ebből főzök. Hétvégén elmegyek egy bevásárló központba, veszek spenótot, fél kiló csirkemájat, egy kiló húsz deka csirkeszárnyat, aminek nagy részét megeszik a „gyerekek”, a többiből csinálok magamnak pörköltet. Ha versenyre készülök, akkor tésztát, vagy tarhonyát is főzök mellé. A nagyobbik lányom hetente háromszor jár ide edzésre, olyankor szokott hozni gyümölcsöt. Ha a nővérem csomagol nekem három szelet rántott húst, azt beosztom egy hétre.

 

– Vannak-e álmai?

– Én mindig is két lábbal álltam földön, nem voltak elérhetetlen álmaim. Most sincsenek. Egyetlen vágyam van, hogy szeptemberben kijussak Olaszországba, és megnyerjem a harmadik világbajnoki aranyérmet. Számomra már azzal is egy álom válik valóra, ha sikerül megszereznem az ehhez szükséges legalább száznyolcvanezer forintot. Nekem ez majdnem öt havi nyugdíjam. De úgy néz ki, hogy szeretnek az égiek, mert több felől is kaptam ígéretet arra, hogy támogatnak. Számomra nem létezik nagyobb boldogság.